Belépek a Pártba
03 szeptember
2018
HÍR
581 látogató

A szabad piac diadala a szabolcsi alma-megállapodás

A Liberálisok üdvözlik a szabolcsi almatermelő gazdák és a felvásárlók között létrejött megállapodást. Ismét bebizonyosodott az a közgazdaságtani alapelv, hogy a szabad piac a kereslet és a kínálat törvényei szerint, állami beavatkozás nélkül is hatékonyan, önszabályozó módon működik. Az agrártárcára ugyanakkor komoly feladatok várnak az ágazat versenyképességének növelése terén.

Három hét egyeztetést követően megállapodás jött létre a szabolcsi almatermelők és a felvásárlók között, így több üzembe megkezdődött a léalma beszállítása. A Liberálisok örvendetesnek tartják a felvásárlási ár terén kialakult egyezséget: a nettó 20 forintos ár mind a termelők, mind a feldolgozók számára – így pedig végső soron a fogyasztók számára is – kedvező.

Meglepő volt a kormány és az agrártárca mértéktartása a szabolcsi alma kapcsán kialakult piaci válság során, ugyanakkor ismét bebizonyosodott, hogy a szabad piac hatékonyan szabályozza magát az alapvető liberális közgazdaságtani elvek szerint, és a felvásárlói árak kialakításánál nincsen szükség állami beavatkozásra, sem a léalma, sem az étkezési alma, sem más mezőgazdasági termények esetében.

A magyarországi almatermelő ágazat – dacára a héten létrejött megállapodásnak – továbbra is súlyos válságban van és jelentős kihívásokkal néz szembe az elkövetkezendő években is.

Az agrárminisztérium felelőssége, hogy a rendelkezésre álló hazai és európai uniós támogatásokat az eddigi gyakorlattól eltérően kizárólag szakmai szempontok alapján fordítsák az ágazat szereplőinek versenyképességének növelésére, a nyugat-Európában sikeresen alkalmazott korszerű termelési technológiák és agrárintegrációs rendszerek meghonosítására.

Chladek Tibor, a Liberálisok agrárszakértője

Hozzászólás


Események

Népszerű posztok

02 október 2020
HÍR
Freedom, opportunity, prosperity: the Liberal vision for the future of Europe
01 október 2018
HÍR
Korrupció gyanújának árnyéka vetül a hernádi sportpályára
25 október 2019
HÍR
Szabadai Viktor benyújtja a taxizásról szóló javaslatait a Karácsony-féle városvezetésnek
19 november 2015
HÍR
Mától tagjai vagyunk az Európai Liberálisok és Demokraták Szövetségének!
30 május 2016
HÍR
A szélsőségek előretörését hozza, ha a mérsékelt erőknek nincs válaszuk a szociális, gazdasági kihívásokra
A Magyar Liberális Párt üdvözli az osztrák szövetségi elnökválasztás végeredményét, miszerint szoros küzdelemben, de egyértelműen Alexander Van der Bellen független jelölt győzött Norbert Hofer, a szélsőjobboldali FPŐ jelöltjével szemben.
02 április 2020
HÍR
Új taxirendeletet javaslunk a járvány idején
30 május 2020
HÍR
Szabadai Viktor: Tarlós bűne a Lánchíd állapota – A bukott főpolgármester milliókat kap a budapesti vezetés támadásáért
25 június 2016
HÍR
Veszélyben a magyar szabadság
A magyar szabadság napján azt követeljük, hogy a kormány haladéktalanul vonja vissza a kvótanépszavazás tervét, de ha erre nem hajlandó, akkor a referendumon az IGEN szavazattal az unió egysége, hazánk uniós tagsága mellett kell kiállni.
30 június 2016
HÍR
Farkas Flóriánnak vállalnia kell tettei következményeit
Farkas Flórián tevékenységét nem egyszerűen botrányok kísérik, hanem köztörvényes bűncselekmények gyanúja.

Videók

LiBERÁLiSOK