Belépek a Pártba
21 november
2017
HÍR
591 látogató

A Liberálisok utánajártak, jogosak-e a taxisok követelései – Videó!

A  Liberálisok már a múlt héten jelezték, hogy elfogadhatatlannak tartják a taxisok tarifaemelésére vonatkozó követelését, amit egyébként az üzemanyag világpiaci árának csökkenése sem támaszt alá. A párt ezért filmet forgatott, hogy utánajárjon, mennyire jogosan fordult a taxis társadalom a fővároshoz. Szabadai Viktor, a Liberálisok budapesti választmányának elnöke háromszor tette meg ugyanazt az utat Budapesten, hogy bemutathassa a személyszállítási piacon lévő különbségeket. Először taxival, majd közösségi fuvarozó szolgáltatást szimulálva – a kormány által betiltott Uber tarifáit felhasználva – autóval, végül a BKV egyik járatával. A 3,5 kilométeres úton a taxiért 1720 forintot kellett fizetni, míg az Uber legutolsó tarifáit használva a végösszeg nem érte el az 1000 forintot sem. BKV-val csupán 350 forint volt az útiköltség a Keleti pályaudvar és a Lehel csarnok között, ám a másik két lehetőséghez képest hét perccel hosszabb volt a menetidő (10 perc helyett 17 perc).

A tesztünkkel bebizonyosodott, hogy a taxisok az általuk követelt áremeléseket megelőzően is több mint másfélszeres különbséggel fuvaroznak utasokat az Uberhez képest. A Tarlós István vezette fideszes városvezetés a 2013-as taxis rendeletben megfogalmazott hatósági árakkal visszahozta Budapestre az áporodott szagú államszocializmust, ellehetetlenítve a többi piaci szereplőt. Különböző felmérések azt is bebizonyították, hogy Budapest a legdrágább taxis tarifájú városok között található.

A Liberálisok ismételten követelik a hatósági árak eltörlését, és egy szabályozott, átlátható piaci környezet megteremtését, amelyben a monopóliumok felszámolása mellett lehetőség nyílik új szolgáltató típusok megjelenésére is.

Hozzászólás


Események

Népszerű posztok

02 október 2020
HÍR
Freedom, opportunity, prosperity: the Liberal vision for the future of Europe
01 október 2018
HÍR
Korrupció gyanújának árnyéka vetül a hernádi sportpályára
25 október 2019
HÍR
Szabadai Viktor benyújtja a taxizásról szóló javaslatait a Karácsony-féle városvezetésnek
19 november 2015
HÍR
Mától tagjai vagyunk az Európai Liberálisok és Demokraták Szövetségének!
30 május 2016
HÍR
A szélsőségek előretörését hozza, ha a mérsékelt erőknek nincs válaszuk a szociális, gazdasági kihívásokra
A Magyar Liberális Párt üdvözli az osztrák szövetségi elnökválasztás végeredményét, miszerint szoros küzdelemben, de egyértelműen Alexander Van der Bellen független jelölt győzött Norbert Hofer, a szélsőjobboldali FPŐ jelöltjével szemben.
02 április 2020
HÍR
Új taxirendeletet javaslunk a járvány idején
30 május 2020
HÍR
Szabadai Viktor: Tarlós bűne a Lánchíd állapota – A bukott főpolgármester milliókat kap a budapesti vezetés támadásáért
25 június 2016
HÍR
Veszélyben a magyar szabadság
A magyar szabadság napján azt követeljük, hogy a kormány haladéktalanul vonja vissza a kvótanépszavazás tervét, de ha erre nem hajlandó, akkor a referendumon az IGEN szavazattal az unió egysége, hazánk uniós tagsága mellett kell kiállni.
30 június 2016
HÍR
Farkas Flóriánnak vállalnia kell tettei következményeit
Farkas Flórián tevékenységét nem egyszerűen botrányok kísérik, hanem köztörvényes bűncselekmények gyanúja.

Videók

LiBERÁLiSOK