A Liberálisok egy független pénzügyi alap létrehozását javasolják, amely a bajba jutott független sajtó fennmaradását szolgálná.
Tarthatatlan, amit a Fidesz 2010-es kormányra kerülése óta tesz a magyar sajtóval. A totális centralizálással a vidéki média az Orbánhoz közelálló oligarchák kezébe került. A történelmi emlékezetünket segítő, magyar kulturális életet kiegészítő nemzetiségi műsorokat szüntettek meg, helyükre pedig a Fidesz központosított propagandáját erőltették. A „közszolgálati médiának” a tájékoztatás helyett az Orbán-kormány gyűlöletkeltő, uszító politikájának közvetítése lett az elsődleges célja és feladata.
Miközben a Fidesz a saját képére formálta a magyar sajtót, megszüntették a szabad versenyt a piacon. A kormánylapokat közpénzből tömték ki, piaci alapon pedig lehetetlenné vált kormánykritikus sajtót működtetni. A szereplők félnek, és joggal félnek a kormányzat retorziójától. A Népszabadság, a Magyar Nemzet, a Lánchíd Rádió, majd a Heti Válasz megszűnésével alig maradt olyan lap, amit ne a Fidesz közvetlen baráti köre működtetne, vagy a Fidesz kegye tartana fenn. A Liberálisok ezen a pár – még létező – sajtóorgánumon szeretne segíteni, ezért egy olyan független, nem párt, és nem kormányzati alapú kuratórium létrehozását javasolják, amely lehetővé tenné a szabad piac érvényesülését, és vállalkozóknak, befektetőknek adna lehetőséget a sajtótermékek támogatására. Amelyben nem fideszes oligarchák között osztanák szét előre a pályázati pénzeket, hanem szabad pályáztatás útján, teljesítmény alapú rendszeren belül döntetnék el független szakértők, hogy a társadalom objektív tájékoztatásával melyik sajtótermék szolgált rá az állam és az adófizetők támogatására.
Nem hagyhatjuk, hogy a Fidesz még több független szellemi műhely munkáját lehetetlenítse el! Itt az ideje megszüntetni a kora kádári időket idéző helyzetet, amely demokratikus viszonyok között, Európa nyugati országaiban teljesen elképzelhetetlen. A demokrácia alapja, a sajtószabadság és annak utolsó morzsái a tét.