A Liberálisok a pártokon, pártszövetségeken belüli ellentétek elkerülése érdekében egy kétfordulós előválasztás lebonyolításában bíznak. Azt remélik, hogy a baloldal az előválasztás jelenleg zajló első fordulójában kiválasztja saját jelöltjét, hogy a második fordulóban már a teljes demokrata ellenzék összes jelöltje mérettethesse meg magát. A Liberálisok szerint jelenlegi formájában az előválasztás pusztán a poszt MSZP-s baloldal tartalmi elemek nélküli, program-alapú viták helyett személyi kérdésekről szóló házi versenye, amihez nem kívánnak asszisztálni.
Továbbra is nyitottak vagyunk azonban egy átlátható, minden demokratikus párt számára elfogadható és a teljes ellenzéket lefedő előválasztáson való részvételre, valamint az előválasztás közös előkészítésére és megszervezésére is. Elengedhetetlennek tartjuk továbbá, hogy az előválasztáson induló pártok és jelöltek kialakítsanak egy olyan alapprogramot, egy demokratikus minimumot, amelyet mindannyian képviselni tudnak. Közös értékek nélkül ugyanis nem várható el a választóktól, hogy más pártok jelöltjeire szavazzanak.
A Magyar Liberális Párt felszólítja az MSZP-Párbeszédet, hogy az előválasztás első fordulójában a saját pártszövetségükön belül válasszák ki minél előbb saját jelöltjüket, majd a második fordulóban a teljes demokrata ellenzék mérettethesse meg magát, annak érdekében, hogy végül egyetlen jelölt maradjon a Fidesszel szemben, aki az egész ellenzéket képviselni tudja.
Sermer Ádám továbbra is folytatja főpolgármester-jelölti kampányát, amelynek középpontjában egy 21. századi, információs technológián alapuló világváros – a “Polgári Budapest” megteremtése áll. A Liberálisok célja a főváros önállóságának és függetlenségének megerősítése, Budapest modernizálása és gazdasági fellendítése.