Belépek a Pártba
30 január
2018
HÍR
655 látogató

A Liberálisok, az MSZP és a Párbeszéd közösen lép fel az önkormányzatiság felszámolása ellen

Budapest, 2018. január 30., kedd (MTI) – A Magyar Liberális Párt, az MSZP és a Párbeszéd nem fogja megengedni, hogy Magyarországon felszámolják az önkormányzati rendszert – jelentette ki a Liberálisok elnöke kedden Budapesten sajtótájékoztatón.

Fodor Gábor elmondta, az elmúlt időszakban napvilágot látott hírek szerint a Fidesz arra készül, a választás után felszámolja Magyarországon az önkormányzatiság maradékát: a helyi önkormányzatokat megfosztanák autonómiájuktól és kormányzati befolyás alá vonnák őket. A változást akarók, a Liberálisok, az MSZP és a Párbeszéd szövetsége pont azért jött létre, hogy az illiberális állam ezen terjeszkedését meggátolja – hangoztatta.

Karácsony Gergely, az MSZP és a Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje, akit a Liberálisok is támogatnak, közölte, a 2018-as parlamenti választás egyik fontos tétje: a magyar polgárok továbbra is saját maguk dönthetik el, ki vezeti a településeket, vagy visszatér a tanácsrendszer, és a pártbüro dönti majd el, ki lesz a település vezetője.

A Párbeszéd társelnöke azt mondta, az elmúlt időszakban sok hír volt arról, mire készül a Fidesz a 2018-as választás után az önkormányzatisággal. Maga is látott olyan előterjesztéseket – folytatta – , amelyek a budapesti kerületek megszüntetéséről szóltak, de Tarlós István főpolgármester is világossá tette, hogy vannak ilyen tervek. Hozzátette: most arról lehet olvasni, hogy a kisebb településeken megszüntetnék azt, hogy a polgárok válasszák meg vezetőiket.

Karácsony Gergely úgy fogalmazott, az elmúlt nyolc év az önkormányzatiság visszanyeséséről szólt, de “úgy látszik, hogy a halálos döfést a választás után akarja a Fidesz beleszúrni a magyar önkormányzatiságba”. A zuglói polgármester rögzítette: pártja, az MSZP és az Liberálisok szerint Magyarországon nem csökkenteni, hanem megerősíteni kell az önkormányzatiságot. A 2018-as választás után vissza kell adni a helyi közösségeknek az iskolafenntartói jogokat – mondta.

Molnár Gyula, az MSZP elnöke azt mondta, a médiatörvény módosításával megszűnt a szabad sajtó Magyarországon, az alaptörvény elfogadásával csökkent a demokrácia, elvették a kórházakat, az iskolákat. Most azt lehet hallani, hogy megszűnne a jogállam egyik fontos intézménye, a helyi önkormányzat – közölte. “Ez egy 21. századi településrombolás, falurombolás is lehet” – fogalmazott. Hozzátette: ha nincs egy gazda, aki figyel a településre, akkor az el fog sorvadni.

Molnár Gyula azt mondta, Orbán Viktor és a Fidesz ne akarjon harmadszor is program nélkül indul. Tegye világossá a Fidesz, mit tervez az önkormányzatokkal! – szólított fel. Arra a kérdésre, hogy az MSZP valóban Czeglédy Csabát indítja Szombathelyen képviselőjelöltként, Molnár Gyula azt mondta, “ez egy hamis hír, nem igaz”. Hozzátette: hónapok óta, évek óta egy jelöltje van az MSZP-nek Szombathelyen: Nemény András, a párt alelnöke.

 

Hozzászólás


Események

Népszerű posztok

02 október 2020
HÍR
Freedom, opportunity, prosperity: the Liberal vision for the future of Europe
01 október 2018
HÍR
Korrupció gyanújának árnyéka vetül a hernádi sportpályára
25 október 2019
HÍR
Szabadai Viktor benyújtja a taxizásról szóló javaslatait a Karácsony-féle városvezetésnek
19 november 2015
HÍR
Mától tagjai vagyunk az Európai Liberálisok és Demokraták Szövetségének!
30 május 2016
HÍR
A szélsőségek előretörését hozza, ha a mérsékelt erőknek nincs válaszuk a szociális, gazdasági kihívásokra
A Magyar Liberális Párt üdvözli az osztrák szövetségi elnökválasztás végeredményét, miszerint szoros küzdelemben, de egyértelműen Alexander Van der Bellen független jelölt győzött Norbert Hofer, a szélsőjobboldali FPŐ jelöltjével szemben.
02 április 2020
HÍR
Új taxirendeletet javaslunk a járvány idején
30 május 2020
HÍR
Szabadai Viktor: Tarlós bűne a Lánchíd állapota – A bukott főpolgármester milliókat kap a budapesti vezetés támadásáért
25 június 2016
HÍR
Veszélyben a magyar szabadság
A magyar szabadság napján azt követeljük, hogy a kormány haladéktalanul vonja vissza a kvótanépszavazás tervét, de ha erre nem hajlandó, akkor a referendumon az IGEN szavazattal az unió egysége, hazánk uniós tagsága mellett kell kiállni.
30 június 2016
HÍR
Farkas Flóriánnak vállalnia kell tettei következményeit
Farkas Flórián tevékenységét nem egyszerűen botrányok kísérik, hanem köztörvényes bűncselekmények gyanúja.

Videók

LiBERÁLiSOK