Belépek a Pártba
17 február
2016
HÍR
532 látogató

A Liberálisok a Szépművészeti Múzeum vezetőjének távozását követelik

Baán László vezetésével a Szépművészeti Múzeum jelentős szakmai sikereket ért el. A főigazgató meghatározó szerepet játszott a Liberálisok által támogatott Múzeumi Negyed projekt kidolgozásában. A sikeres működés feltételeinek megteremtéséért  azonban kész volt az igazgató olyan árat fizetni, amely morálisan igazolhatatlan, ezért távoznia kell posztjáról.

A Habony-féle botrányos műtárgy kölcsönzésen túl az is kiderült, hogy Baán a Szépművészeti Múzeumot ingyenesen bocsátotta Habony Árpád rendelkezésére, hogy a miniszterelnök nem hivatalos  tanácsadója ott rendezze meg lakodalmát. A főigazgató védekezése felér egy önfeljelentéssel. Baán szerint a múzeumnak hosszú távon érdeke, hogy jóban legyen fontos emberekkel, akiknek a segítségével az intézmény előrébb juthat, s máskor is odaadta már a múzeumot, ha olyan ember kérte, aki a múzeum jövője szempontjából fontos.  Nem más ez mint a Nemzeti Együttműködés Rendszerének lényege, az államilag intézményesített korrupció, a közvagyon magáncélra való használata, a kivételezettek luxusának biztosítása a magyar adófizetők megkárosításával.

A Liberálisok felszólítják az Állami Számvevőszék elnökét, hogy rendeljen el soron kívüli ellenőrzést a Szépművészeti Múzeum által folytatott, az állami költségvetést megkárosító gyakorlat kivizsgálására.

Bodnár Zoltán, ügyvivő

Hozzászólás


Leave a Reply







Események

Népszerű posztok

02 október 2020
HÍR
Freedom, opportunity, prosperity: the Liberal vision for the future of Europe
01 október 2018
HÍR
Korrupció gyanújának árnyéka vetül a hernádi sportpályára
25 október 2019
HÍR
Szabadai Viktor benyújtja a taxizásról szóló javaslatait a Karácsony-féle városvezetésnek
19 november 2015
HÍR
Mától tagjai vagyunk az Európai Liberálisok és Demokraták Szövetségének!
30 május 2016
HÍR
A szélsőségek előretörését hozza, ha a mérsékelt erőknek nincs válaszuk a szociális, gazdasági kihívásokra
A Magyar Liberális Párt üdvözli az osztrák szövetségi elnökválasztás végeredményét, miszerint szoros küzdelemben, de egyértelműen Alexander Van der Bellen független jelölt győzött Norbert Hofer, a szélsőjobboldali FPŐ jelöltjével szemben.
02 április 2020
HÍR
Új taxirendeletet javaslunk a járvány idején
30 május 2020
HÍR
Szabadai Viktor: Tarlós bűne a Lánchíd állapota – A bukott főpolgármester milliókat kap a budapesti vezetés támadásáért
25 június 2016
HÍR
Veszélyben a magyar szabadság
A magyar szabadság napján azt követeljük, hogy a kormány haladéktalanul vonja vissza a kvótanépszavazás tervét, de ha erre nem hajlandó, akkor a referendumon az IGEN szavazattal az unió egysége, hazánk uniós tagsága mellett kell kiállni.
30 június 2016
HÍR
Farkas Flóriánnak vállalnia kell tettei következményeit
Farkas Flórián tevékenységét nem egyszerűen botrányok kísérik, hanem köztörvényes bűncselekmények gyanúja.

Videók

LiBERÁLiSOK