Belépek a Pártba
26 január
2018
HÍR
642 látogató

A Liberálisok a Magyar Mozgalom vezetőivel tárgyaltak

A vajdasági Magyar Mozgalom meghívására a Liberálisok tárgyalódelegációja Palicson találkozott és tárgyalt a Magyar Mozgalom vezetőségével. A Liberálisokat Sermer Ádám elnökhelyettes, Szent-Iványi István, a párt külügyi szakpoltikusa és Horváth András Csaba, a Liberálisok nemzetstratégiai szakértője, külügyi kabinetjének tagja képviselte.

A delegációt Joó-Horti Lívia és Kókai Péter társelnökök, valamint Józsa László elnökségi tag és Maglai Jenő ügyvivő fogadta. A tárgyalás során a Magyar Mozgalom vezetői tájékoztatást adtak a szerb belpolitikai helyzetről, különös tekintettel a vajdasági magyarság helyzetére. Egyetértettek abban, hogy elfogadhatatlan a Magyar Nemzeti Tanács jogkörének szűkítésére irányuló szerb kormányzati törekvés, és ebben az ügyben mind a magyar kormánynak, mind az ellenzéki pártoknak határozottan fel kell lépniük.

A Liberálisok ismertették a párt nemzetpolitikai programját és a választásokra való felkészülését. Sermer Ádám bemutatta a Liberálisok ‘Szavazz haza!” kampányát, amely az állandó magyarországi lakóhellyel rendelkező, de tartósan külföldön tartózkodó magyar állampolgároknak kíván segítséget nyújtani szavazati joguk gyakorlásához. A Liberálisok azt szeretnék, ha a külföldön dolgozó, tanuló magyar állampolgárok is hasonló jogokkal rendelkezzenek, mint a határon túli magyar állampolgárok.

A Magyar Mozgalom üdvözölte a Szavazz haza kezdeményezést, annak céljaival egyetért és helyesli, hogy a külföldön tartózkodó magyarországi lakhellyel rendelkező állampolgárok is hozzájuk hasonló körülmények között gyakorolhassák a választójogot. A felek készek arra, hogy ebben, illetve más fontos kérdésekben, például a határok átjárhatóságának, vagy az indokolatlanul hosszú várakozási idő lerövidítésének ügyében együttműködnek.

A tárgyalást követően egy nemzetpolitikai panelbeszélgetésre került sor ugyancsak Palicson, amelyre a Magyar Mozgalom valamennyi parlamenti képviselettel rendelkező pártot meghívott. A Fidesz, a KDNP és a Demokratikus Koalíció nem kívánt élni a lehetőséggel. A panelbeszélgetésen a Liberálisokat Szent-Iványi István, az MSZP-t Szabó Vilmos, az LMP-t Ikotity István, az Együttet Szigetvári Viktor és a Jobbikot Staudt Gábor képviselte. A beszélgetés résztvevői  bírálták a kormány nemzetpolitikai tevékenységét és ismertették saját pártjuk elképzeléseit is. Szent-Iványi István bemutatta a Liberálisok elfogadott nemzetpolitikai stratégiáját, annak hat kiemelt pontját és a Szavazz haza! kampányunk célkitűzéseit is. A panelbeszélgetésre nagy érdeklődés mellett, zsúfolásig megtelt teremben, a tervezettet jóval meghaladó időtartamban került sor.

 

A képen (balról jobbra) Szent-Iványi István, a Liberálisok külügyi szakpolitikusa, Horváth András Csaba, a Liberálisok nemzetstratégiai szakértője, külügyi kabinetjének tagja, Joó-Horti Lívia, Kókai Péter, a Magyar Mozgalom társelnökei, Sermer Ádám, a Liberálisok elnökhelyettese, Józsa László, a Magyar Mozgalom alapítója, elnökségi tagja és Garai Zsolt, a Magyar Mozgalom társelnöke.

Hozzászólás


Események

Népszerű posztok

02 október 2020
HÍR
Freedom, opportunity, prosperity: the Liberal vision for the future of Europe
01 október 2018
HÍR
Korrupció gyanújának árnyéka vetül a hernádi sportpályára
25 október 2019
HÍR
Szabadai Viktor benyújtja a taxizásról szóló javaslatait a Karácsony-féle városvezetésnek
19 november 2015
HÍR
Mától tagjai vagyunk az Európai Liberálisok és Demokraták Szövetségének!
30 május 2016
HÍR
A szélsőségek előretörését hozza, ha a mérsékelt erőknek nincs válaszuk a szociális, gazdasági kihívásokra
A Magyar Liberális Párt üdvözli az osztrák szövetségi elnökválasztás végeredményét, miszerint szoros küzdelemben, de egyértelműen Alexander Van der Bellen független jelölt győzött Norbert Hofer, a szélsőjobboldali FPŐ jelöltjével szemben.
02 április 2020
HÍR
Új taxirendeletet javaslunk a járvány idején
30 május 2020
HÍR
Szabadai Viktor: Tarlós bűne a Lánchíd állapota – A bukott főpolgármester milliókat kap a budapesti vezetés támadásáért
25 június 2016
HÍR
Veszélyben a magyar szabadság
A magyar szabadság napján azt követeljük, hogy a kormány haladéktalanul vonja vissza a kvótanépszavazás tervét, de ha erre nem hajlandó, akkor a referendumon az IGEN szavazattal az unió egysége, hazánk uniós tagsága mellett kell kiállni.
30 június 2016
HÍR
Farkas Flóriánnak vállalnia kell tettei következményeit
Farkas Flórián tevékenységét nem egyszerűen botrányok kísérik, hanem köztörvényes bűncselekmények gyanúja.

Videók

LiBERÁLiSOK