Belépek a Pártba
11 szeptember
2018
HÍR
475 látogató

A kormány egyeztessen a szakmával, ha egészségügyi reformba kezd!

Orbán Viktor egészségügyi reformot hirdet, szokásához hűen, egyeztetés nélkül. A kórházaink vészjelzői hosszú ideje villognak, a kétharmad azonban tétlenül nézte nyolc éven át a pusztulásukat. A magyar társadalom lélekszáma nem pusztán azért fogy, mert nem születik elégséges számú gyerek, de azért is, mert megelőzhető, vagy kialakulás esetén is jól kezelhető betegségekbe halnak bele tömegével honfitársaink.

A kórházi fertőzések több áldozatot szednek adott idő alatt, mint a közúti balesetek. Az ország fejlettségéhez mérten is aggasztó a társadalom egészségi állapota: hozzánk hasonló fejlettségű gazdasággal rendelkező országok – jellemzően a regionális versenytársaink – polgárai több egészségben eltöltött évvel számolhatnak, mint a magyarok.

A magánrendelések mára helyettesítő és nem kiegészítő szolgáltatásként működnek, az adófizetők silány és néha életveszélyes szolgáltatást kapnak a pénzükért, és sok esetben a modern orvostudomány innovációs lehetőségeinek a közelébe sem kerülhetnek.

A kormány magatartását jól mutatja, hogy a tavaly aláírt egészségügyi minimum egyetlen egyeztetésére sem jött el a kormánypártok képviselője, mialatt az ellenzék egészségpolitikusai hónapokon át tartó szakmai egyeztetéseknek köszönhetően, konstruktív cselekvési tervet vázoltak fel az egészségügy válságos állapotának felszámolásának érdekében.

A Liberálisok azt várják a kormánytól, hogy használja az egészségügyi minimumot, és haladéktalanul fogjon romeltakarításba a kórházainkban. Adja vissza a betegek és az egészségügyi dolgozók méltóságát!

Bősz Anett, a Liberálisok országgyűlési képviselője 

Hozzászólás


Események

Népszerű posztok

02 október 2020
HÍR
Freedom, opportunity, prosperity: the Liberal vision for the future of Europe
01 október 2018
HÍR
Korrupció gyanújának árnyéka vetül a hernádi sportpályára
25 október 2019
HÍR
Szabadai Viktor benyújtja a taxizásról szóló javaslatait a Karácsony-féle városvezetésnek
19 november 2015
HÍR
Mától tagjai vagyunk az Európai Liberálisok és Demokraták Szövetségének!
30 május 2016
HÍR
A szélsőségek előretörését hozza, ha a mérsékelt erőknek nincs válaszuk a szociális, gazdasági kihívásokra
A Magyar Liberális Párt üdvözli az osztrák szövetségi elnökválasztás végeredményét, miszerint szoros küzdelemben, de egyértelműen Alexander Van der Bellen független jelölt győzött Norbert Hofer, a szélsőjobboldali FPŐ jelöltjével szemben.
02 április 2020
HÍR
Új taxirendeletet javaslunk a járvány idején
30 május 2020
HÍR
Szabadai Viktor: Tarlós bűne a Lánchíd állapota – A bukott főpolgármester milliókat kap a budapesti vezetés támadásáért
25 június 2016
HÍR
Veszélyben a magyar szabadság
A magyar szabadság napján azt követeljük, hogy a kormány haladéktalanul vonja vissza a kvótanépszavazás tervét, de ha erre nem hajlandó, akkor a referendumon az IGEN szavazattal az unió egysége, hazánk uniós tagsága mellett kell kiállni.
30 június 2016
HÍR
Farkas Flóriánnak vállalnia kell tettei következményeit
Farkas Flórián tevékenységét nem egyszerűen botrányok kísérik, hanem köztörvényes bűncselekmények gyanúja.

Videók

LiBERÁLiSOK