A Liberálisok szerint a Hős utcában lévő lakóházakat nem szegregálni, hanem lebontani kellene, a lakóknak pedig fokozott rendőri ellenőrzés helyett segítségnyújtásra lenne szüksége – jelentette ki Szabadai Viktor mai sajtótájékoztatóján. A Liberálisok budapesti elnöke szerint a rendőri ellenőrzés nem oldja meg a problémát, ahogyan a kerítés sem fogja. A kőbányai önkormányzat 2 milliárd forintot kapott a Hős utcai droghelyzet enyhítésére és megoldására, amiből 180 milliót egy teljesen hasztalan beruházásra készül elkölteni. A drogterjesztés visszaszorításához azonban nem közpénzből felhúzott gettókra és kerítésekre, hanem szociális segítségnyújtásra, megelőzésre, felvilágosításra, megfelelő rehabilitációs programokra és szakszerű ártalomcsökkentésre lenne szükség – hangsúlyozta Szabadai Viktor. Hozzátette: a szóban forgó lakóépületeket le kell bontani, az ott élőket el kell költöztetni, és a lakóknak máshol kell lakhatást biztosítani.
“A Fidesz a Hős utca esetében is csak elrejti a problémákat, de nem oldja meg azokat, pontosan úgy, ahogy a hajléktalanok esetében is történt” – fejtette ki Szabadai Viktor. Az Orbán-kormány jól működő rendszereket vert szét pillanatok alatt, alternatív megoldások nélkül. Ellehetetlenítette a lakáskasszák működését, megszüntette a kultúrára szánt tao-támogatásokat, a problémákat azonban nem oldotta meg, csak súlyosbította – sorolta az ellenzéki politikus, aki azzal zárta sajtótájékoztatóját: a Liberálisok szerint egy átfogó, szakmai koncepció kidolgozására, és szociális, egészségügyi szakemberek, pszichológusok, szociológusok bevonására lenne szükség a Hős utcai helyzet megoldása érdekében. Itt az idő, hogy a probléma súlyosbítása helyett valódi segítséget nyújtson a kormány! – jelentette ki Szabadai Viktor.
Szabadai Viktor élőben jelentkezett be a Hős utcából:
https://www.facebook.com/