Belépek a Pártba
07 november
2018
HÍR
707 látogató

A helyi önkormányzattól is válaszokat várunk a hernádi sportpálya kapcsán

Már az országos sajtó figyelmét is felkeltette a hernádi sportpálya kerítésének korrupció gyanúját felvető ügye, amelyre elsőként a Magyar Liberális Párt hívta fel a közvélemény figyelmét. Nem engedjük nyugvópontra jutni az ügyet, épp ellenkezőleg: mindent megteszünk azért, hogy az összes, ma még homályos részlet napvilágra kerüljön, a közélet tisztasága jegyében.
A Zoom.hu internetes hírportál tényfeltáró riportot közölt a Hernádi Sportegyesület (HSE) futballpályájának kerítése körüli anomáliákról. Azt már nagy biztonsággal kijelenthetjük, hogy a kerítés megépítésére elnyert több mint tíz millió Forint TAO támogatás szabálytalanul, teljesítés nélkül, előzetesen kifizetésre került az építőiparral korábban egyáltalán nem foglalkozó, sem hernádi sem Pest megyei kötődéssel nem rendelkező nyíregyházi M & N Fogtechnika Bt. részére – holott a kerítés a mai napig sem épült meg.

A Hernád Nagyközség hivatalos honlapján megjelent közlemény szerint Miklósi László, a HSE elnöke, korábbi helyi polgármester-jelölt elismerte saját személyes felelősségét amiatt, hogy a kerítés nem épült meg határidőre, ugyanakkor a mai napig nem tudjuk, kinek a döntése volt a TAO támogatást megkapó, de a vállalt munkát el nem végző  kivitelező kiválasztása.

Mivel a TAO pályázat kapcsán keletkezett dokumentumokat a HSE elnöke az egyesület alapszabályára való hivatkozással nem volt hajlandó rendelkezésünkre bocsátani, a Magyar Liberális Párt közérdekű adatigénylést nyújtott be a közpénznek minősülő TAO támogatás felett rendelkező Magyar Labdarúgó Szövetséghez, hogy a közvélemény érdeklődésére számot tartó információkat tartalmazó dokumentumok nyilvánosságra kerüljenek.

Örömünkre szolgál, hogy a HSE TAO pályázatához önrészt és tulajdonosi hozzájárulást biztosító helyi önkormányzat a meg nem valósult pályázatra szánt önerőből a kerítés egy részét megépíttette. Ugyanakkor úgy gondoljuk, hogy nem kizárólag a HSE elnökségének, hanem a települést irányító teljes elitnek a felelőssége felmerül, hiszen a helyi önkormányzatnak, mint a HSE által használt sportpálya tulajdonosának, a HSE TAO pályázatához önerőt felajánló együttműködő partnernek gondos gazda módjára kellett volna felügyelnie a szóban forgó pályázat megvalósulását.

Fentiek alapján a mai napon – más módon nem remélve választ azt általunk feltett kérdésekre – közérdekű adatigénylést nyújtunk be Hernád Nagyközség Önkormányzatához is, részben megismételve, részben pedig kiegészítve azokat a kérdéseket, amelyeket szeptember 28-án kelt nyílt levelünkben már feltettünk Zsírosné Pallaga Mária polgármester asszonynak.

A közérdekű adatigénylés során az alábbi kérdésekre szeretnénk választ kapni Hernád Nagyközség Önkormányzatától:

Érte-e kár a helyi önkormányzatot amiatt, mert a HSE által megbízott kivitelező nem végezte el határidőre a munkálatokat?

– Tekintettel arra, hogy a hernádi képviselő-testület hivatalos jegyzőkönyvei szerint az önkormányzat vezetésének és személy szerint a polgármester asszonynak tudomása volt a HSE működésében és gazdálkodásában – különös tekintettel a TAO pénzek felhasználására – felmerülő törvénytelenségek gyanújáról, történtek-e jogi lépések, tett-e feljelentést az önkormányzat az önkormányzati tulajdonban lévő, tehát közvagyon tárgyát képező sportpálya ügyében?

A közérdekű adatigénylés során azt is kérjük, hogy az eredetileg a HSE TAO pályázatához szánt önrészből megépíttetett kerítésrész kapcsán – mivel tapasztalatunk szerint ebben az ügyben is számos kérdés felmerült az itt élő polgárokban – mind az önkormányzat ajánlattételi felhívását, mind a felhívásra beérkezett hivatalos árajánlatokat, mind pedig a nyertes kiválasztásának szempontjait a helyi önkormányzat hozza nyilvánosságra, annak érdekében, hogy a hernádi polgárok tisztán láthassák a sportpálya kerítése körül kialakult botrányos helyzet valamennyi részletét.

Bízunk abban, hogy a Magyar Liberális Párt munkája révén hozzájárulhat a hernádi közélet megtisztításához, példát mutatva országszerte a korrupciómentes közélet megteremtéséhez. Mi, Liberálisok ugyanis elfogadhatatlannak tartjuk, ha a közpénz, az adófizető polgárok által megtermelt forintok ellenőrizhetetlenül, átláthatatlanul, a korrupció gyanúját keltve tűnnek el kézen-közön úgy, hogy vállalt beruházások nem, vagy csak részben valósulnak meg.

Chladek Tibor
a Magyar Liberális Párt Pest megyei választmányának elnöke,
Hernádi csoportelnök
Hozzászólás


Események

Népszerű posztok

02 október 2020
HÍR
Freedom, opportunity, prosperity: the Liberal vision for the future of Europe
01 október 2018
HÍR
Korrupció gyanújának árnyéka vetül a hernádi sportpályára
25 október 2019
HÍR
Szabadai Viktor benyújtja a taxizásról szóló javaslatait a Karácsony-féle városvezetésnek
19 november 2015
HÍR
Mától tagjai vagyunk az Európai Liberálisok és Demokraták Szövetségének!
30 május 2016
HÍR
A szélsőségek előretörését hozza, ha a mérsékelt erőknek nincs válaszuk a szociális, gazdasági kihívásokra
A Magyar Liberális Párt üdvözli az osztrák szövetségi elnökválasztás végeredményét, miszerint szoros küzdelemben, de egyértelműen Alexander Van der Bellen független jelölt győzött Norbert Hofer, a szélsőjobboldali FPŐ jelöltjével szemben.
02 április 2020
HÍR
Új taxirendeletet javaslunk a járvány idején
30 május 2020
HÍR
Szabadai Viktor: Tarlós bűne a Lánchíd állapota – A bukott főpolgármester milliókat kap a budapesti vezetés támadásáért
25 június 2016
HÍR
Veszélyben a magyar szabadság
A magyar szabadság napján azt követeljük, hogy a kormány haladéktalanul vonja vissza a kvótanépszavazás tervét, de ha erre nem hajlandó, akkor a referendumon az IGEN szavazattal az unió egysége, hazánk uniós tagsága mellett kell kiállni.
30 június 2016
HÍR
Farkas Flóriánnak vállalnia kell tettei következményeit
Farkas Flórián tevékenységét nem egyszerűen botrányok kísérik, hanem köztörvényes bűncselekmények gyanúja.

Videók

LiBERÁLiSOK