Belépek a Pártba
25 március
2019
HÍR
943 látogató

A Fidesz azonnali hatállyal zárja ki tagjai közül Pócs Jánost!

A Magyar Liberális Párt megdöbbenéssel értesült arról a napokban előkerült videofelvételről, amelyen Pócs János, a Fidesz országgyűlési képviselője büntetésképpen kazánba zárja egy roma alkalmazottját, égő papírokat dobál be mellé és elégetésével fenyegetődzik. Felszólítjuk a Fideszt, hogy a nyíltan rasszista, cigánygyűlölő és a roma holokuaszt áldozatainak emlékét is sértő tette miatt azonnali hatállyal zárja ki Pócs Jánost a kormánypárt tagjainak soraiból.

444-en megjelent írás alapján a felvételen “Pócs János akkori önkormányzati, jelenleg parlamenti képviselő viccelődik azzal, hogy felgyújtja egyik cigány alkalmazottját. A videón a férfi a gyúlékony anyaggal megrakott kazánban guggol, és azt mondja, Pócs dühös rá, amiért megivott egy féldecit. Pócs égő papírlapot rak a kazánba, majd a kiabáló férfire csukja az ajtót, és azt mondja, most majd megtanulja, hogy nem szabad innia”. A felvételen az alábbi párbeszéd is elhangzik: “Azt mondtad, minden cigányt itt égetsz el. Ezen próbálod ki”– mondja a kazánba zárt férfi, mire Pócs azt válaszolja: “Csak azt, amelyikre haragszom”.

A fideszes képviselő elismerte, hogy ő látható a felvételen, semminemű megbánást sem tanúsítva azt is kijelentette, hogy a videót viccnek szánták és ma is újra elkészítené.

A Liberálisok elfogadhatatlannak tartják a rasszizmus, a cigányellenesség minden megnyilatkozási formáját. Pócs Jánosnak az általa készített felvétel uszító szellemiségével, a romák fizikai megsemmisítését kívánatosnak tartó náci szemlélettel együtt el kell tűnnie a közéletből. Amennyiben a Fidesz nem kér bocsánatot a magyarországi roma nemzetiségtől és nem zárja ki azonnali hatállyal tagjai közül a nyíltan rasszista parlamenti képviselőt, azt csak annak jeleként tudjuk értelmezni, hogy a kormánypárt is egyetért a cigányok elégetésének szándékával, közösséget vállal a cigánygyűlölettel és minden morális alapját elveszíti arra, hogy más pártokat rasszistának bélyegezzen.

Hozzászólás


Események

Népszerű posztok

02 október 2020
HÍR
Freedom, opportunity, prosperity: the Liberal vision for the future of Europe
01 október 2018
HÍR
Korrupció gyanújának árnyéka vetül a hernádi sportpályára
25 október 2019
HÍR
Szabadai Viktor benyújtja a taxizásról szóló javaslatait a Karácsony-féle városvezetésnek
19 november 2015
HÍR
Mától tagjai vagyunk az Európai Liberálisok és Demokraták Szövetségének!
30 május 2016
HÍR
A szélsőségek előretörését hozza, ha a mérsékelt erőknek nincs válaszuk a szociális, gazdasági kihívásokra
A Magyar Liberális Párt üdvözli az osztrák szövetségi elnökválasztás végeredményét, miszerint szoros küzdelemben, de egyértelműen Alexander Van der Bellen független jelölt győzött Norbert Hofer, a szélsőjobboldali FPŐ jelöltjével szemben.
02 április 2020
HÍR
Új taxirendeletet javaslunk a járvány idején
30 május 2020
HÍR
Szabadai Viktor: Tarlós bűne a Lánchíd állapota – A bukott főpolgármester milliókat kap a budapesti vezetés támadásáért
25 június 2016
HÍR
Veszélyben a magyar szabadság
A magyar szabadság napján azt követeljük, hogy a kormány haladéktalanul vonja vissza a kvótanépszavazás tervét, de ha erre nem hajlandó, akkor a referendumon az IGEN szavazattal az unió egysége, hazánk uniós tagsága mellett kell kiállni.
30 június 2016
HÍR
Farkas Flóriánnak vállalnia kell tettei következményeit
Farkas Flórián tevékenységét nem egyszerűen botrányok kísérik, hanem köztörvényes bűncselekmények gyanúja.

Videók

LiBERÁLiSOK