Szabadai Viktor, az V. kerület 3-as számú választókörzetének ellenzéki képviselő-jelöltje Bősz Anettel, a Liberálisok országgyűlési képviselőjével újra ellátogatott a belvárosi Magyar utcába, hogy szemügyre vegye, változott-e az idén februárban bemutatott közlekedési káosz a kerületben. A Magyar Liberális Párt budapesti elnöke több mint fél évvel ezelőtt hívta fel a figyelmet arra, hogy a Belváros lakóterületeinek felújítását követően számos utcában közlekedésre alkalmatlan szakaszokat adtak át, annak ellenére, hogy a rekonstrukciónak pont a lakók kényelmét és biztonságát, a kerület élhetőségét kellett volna szolgálnia.
A Magyar és a Reáltanoda utca bizonyos szakaszain a fél métert sem érte el a járda szélessége, ami veszélyessé, sok esetben lehetetlenné teszi a közlekedést a járókelők, különös tekintettel a babakocsival, kerekes székkel vagy járókerettel közlekedő polgárok számára. A helyzet azóta sem változott, holott a jogszabály világosan kimondja, hogy a járókelők biztonságos közlekedéséhez legalább 150 cm széles járdát köteles biztosítani a kivitelező.
A felújításokat a kerület fideszes vezetése a „Jövő városa” elnevezésű program keretein belül bonyolította le. A kormány tehát olyan Budapestet álmodott meg, ahol a kényelem csak az autósok számára biztosított, a járókelőknek, a kerekes székeseknek, a babakocsisoknak és az időseknek nem. A Fidesz akadálymentesítés helyett újabb akadályokat gördít a budapestiek biztonságos közlekedése elé.
Szabadai Viktor, az ellenzék közös képviselő-jelöltje ezzel szemben azért dolgozik, hogy élhetőbbé, barátságosabbá, emberléptékűvé tegye a belvárosiak otthonát. Ezért terjesztette be az 1 méternél keskenyebb járdák betiltásáról szóló javaslatát a Fővárosi Közgyűlés elé, amely biztosítaná, hogy a kerekes székesek és babakocsisok számára használhatatlan járdákat ne adhassanak át a fővárosban. Szabadai Viktor ezért javasolta, hogy a főváros állítson fel egy testületet, amely Budapest járdaszakaszait ellenőrzi, és forgalmi változtatásokkal vagy az utcabútorok áthelyezésével gondoskodik a járókelők kényelméről és biztonságáról. Ezért szólította fel Tarlós Istvánt, hogy kezdeményezze a közterület-felügyeletek hatékonyabb és szigorúbb fellépését a szabálytalanul parkoló autósokkal szemben, akik csak tovább nehezítik a gyalogosok közlekedését.
A javaslatok átadása óta több mint fél év telt el, a fideszes városvezetés azonban semmit sem tett a helyzet megoldása érdekében. Ez tarthatatlan! A főváros mindenkié, a járókelőké, a babakocsival, kerekesszékkel, járókerettel közlekedőké is! Ahhoz, hogy Budapest végre olyan legyen, amilyet a fővárosiak megérdekelnek, az első lépés, hogy október 13-án az ellenzék közös jelöltjeivel leváltsuk a Fideszt Budapesten és az egész országban!
A tavaly felújított Magyar utcai szakasz nem a jövő városa, hanem a múltat idézi. Kerekesszékesek, babakocsikkal közlekedők és mindenki, akinek egy kis odafigyelésre lenne szüksége, a kerület vezetése számára nem fontos. Akadálymentesítésről szó sincs, csak újabb akadályok létesítéséről.
Közzétette: Szabadai Viktor – 2019. szeptember 2., hétfő